Pici panelkonyhából, világos élettér.

Pici panelkonyhából, világos élettér.

Nálunk nemrégiben fejeződött be egy kisebb méretű lakásfelújítás. Panellakásról lévén szó nem volt egyszerű a helyzet, hiszen itt minden beton, beton és beton. A szakembernek alaposan meggyűlt a baja a régi csempe leszedésével. Én korábban kérleltem a páromat, hogy a miniatűr konyhát, ahol maximum egy ember fér el kényelmesen, nyissuk egybe a nappalival. Nem akarta. Pedig nem tartófalról van szó, meg lehetett volna oldani, hogy kiveressük.

Nem adtam fel. Kérleltem több hónapon keresztül, de nem engedett, így maradtak a falak és maradt a fényeloszlás is. A konyhát úgy képzeljétek el, mint egy sötét lyukat vagy vermet. Itt sötét van délelőtt, délután, állandóan. Így olyan megoldást kellett találnom a konyha megvilágítására, amely megfelelő fénnyel látja el a konyhát, és kicsit kárpótol, hogy a fal nem lett lebontva.

Nem volt egyszerű dolgom, ugyanis egy betonfal elnyel mindent, ami „emberi”. Nem úgy érvényesül a tapéta, a bútor. Így a konyhába egy gyönyörű csillárt választottam, amely szétszórja a fényt és bevilágítja a teljes konyhát.

Sőt néhány helyre a falra tükröket rakattam fel, hogy a tér még nagyobbnak tűnjön, illetve a tükrök segítségével szintén szóródik a fény és még világosabbá válik a konyha. Persze mondhatjátok, elég lett volna egy egyszerűbb lámpa is, talán. De így mégis jobb, szebb, fényesebb, extravagánsabb, és nem utolsó sorban egy kis elégtételt is szereztem a fal kibontatlansága miatt.A konyhabútorra pedig LED lámpás beépített lámpákat helyeztettem el, amelynek segítségével, ha még sincs akkora szükség az igen nagy fényerejű csillárra, akkor egy hangulatosabb fényforrást nyújt a konyhának.

Igyekeztem a színek erejét és hatásait is kihasználni, így a világosabb színek mellett döntöttem. Habár a pink-fehér kombináció nem tetszett a páromnak, de a végén mégis sikerült megállapodnunk egy köztes színben :)

Szóval összességében, még úgy is, hogy rettenetesnek tűnt ez az ici-pici bevilágítatlan konyha, mégis sikerült egy olyan konyhát kialakítani, amely ha nem is bővelkedik tágas terekben, mégis designos és világos élettérré alakult át.



Fali lámpák Fali lámpák Fali lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák Textil ernyős mennyezeti lámpák Szögletes fali lámpák Szögletes fali lámpák Szögletes fali lámpák

Life Light LED

Life Light LED csillár, Life Light LED nagy lámpa, Life Light LED pezsgőburás lámpa, Life Light LED  kristály lámpa, Life Light LED kristálylámpák, Life Light LED kristálycsillárok, Life Light LED kristályok, Life Light LED kicsi lámpa, Life Light LED falikar, Life Light LED függeszték, Life Light LED kapcsolós lámpa, Life Light LED álló lámpa, Life Light LED asztali lámpa, Life Light LED hosszú lámpa, Life Light LED olcsó lámpa, Life Light LED antik lámpa, Life Light LED spot lámpa, Life Light LED kültéri lámpa, Life Light LED gyerek lámpa, Life Light LED kerek lámpa, Life Light LED négyzetes lámpa, Life Light LED kocka lámpa, Life Light LED réz lámpa, Life Light LED színes lámpa, Life Light LED fehér lámpa, Life Light LED króm lámpa, Life Light LED   előtéri lámpa, Life Light LED fürdoszobai lámpa, Life Light LED konyhai lámpa, Life Light LED halószobai lámpa, Life Light LED hangulat lámpa, Life Light LED mennyezeti lámpa, Life Light LED budaörsi webáruház, Life Light LED budaörsön lámpaweb, Life Light LED lámpa webáruház, Life Light LED olaszlámpák, Life Light LED töröklámpák, Life Light LED lámpa, Life Light LED Globo lámpa, Life Light LED Ideal lux lámpa, Life Light LED Özcan lámpa, Life Light LED Sevinc lámpa, Life Light LED Kolarz lámpa, Life Light LED Massive lámpa, Life Light LED stb.

Led reflektor 50W, LLR50WMOZSMDW4000K ,keskeny, fehér házban, mozgásérzékelővel, IP65, vízálló. LLR50WMOZSMDW4000K Led reflektor 50W, LLR50WMOZSMDW4000K ,keskeny, fehér házban, mozgásérzékelővel, IP65, vízálló. LLR50WMOZSMDW4000K Led reflektor 50W, LLR50WMOZSMDW4000K ,keskeny, fehér házban, mozgásérzékelővel, IP65, vízálló. LLR50WMOZSMDW4000K Led reflektor 50W, LLR50WMOZSMDW4000K ,keskeny, fehér házban, mozgásérzékelővel, IP65, vízálló. LLR50WMOZSMDW4000K Life Light Led körte égő 12W, LLK12WE27SW , 1305 lumen, 100W izzó helyett. E27, 60 mm, 4200 K, közép fehér, nem vibrál a fénye! LLK12WE27SW Life Light Led körte égő 12W, LLK12WE27SW , 1305 lumen, 100W izzó helyett. E27, 60 mm, 4200 K, közép fehér, nem vibrál a fénye! LLK12WE27SW Life Light Led körte égő 12W, LLK12WE27SW , 1305 lumen, 100W izzó helyett. E27, 60 mm, 4200 K, közép fehér, nem vibrál a fénye! LLK12WE27SW Life Light Led körte égő 12W, LLK12WE27SW , 1305 lumen, 100W izzó helyett. E27, 60 mm, 4200 K, közép fehér, nem vibrál a fénye! LLK12WE27SW